köröm●lakk | models own southern lights


Egy kuckós lakkot hoztam nektek erre a hűvös-esős péntekre, nálam ugyanis csak kétféle elfogadható verzió létezik erre az időre: az egyik a halovány, rózsi-nude vonalon mozgó színskála, a másik meg a barna-bordó és összes többi puha szín. Ez egyértelműen az előbbi kategóriába tartozik: áttetsző alapban találunk halvány rózsaszín hologlittereket, amikért én egyszerűen rajongok, de ez egyéni ízlés kérdése. Mint minden Models Own lakkot, ezt is a Naillandnél lehet beszerezni 1790 forintost áron.


Állagát tekintve nekem kicsit furcsa, a végtelen mennyiségű apró glitter miatt tömör, egyáltalán nem folyós. Kötőanyagból sincs sok benne, de ez egyben hátrány is, mert nehéz vékonyan és egyenletesen eloszlatni a körmökön, igen gyakran tologatásra és korrekcióra szorul. Jó pont viszont az, hogy önmagában két-három rétegben is fed, legtöbbször én így használom. Valamiért a kamera nem tudott megbirkózni a csillámtengerrel - de legalább a kék képeket kiküszöböltem -, de a kisujjamon levő festés hasonlít arra leginkább, amit egy árnyékos napon kapunk. Szerintem legjobban nude/rózsaszín alapon működik, mert tényleg rengeteg glitter van benne, ami egy feketén vagy fehéren leginkább is fura.

Alapvetően én szeretem, mert olyan egyszerűnek tűnik és mégis van benne egy kis csavar, legszívesebben accent nailként vagy díszítésekhez használom, de volt arra is példa, hogy minden körmömre ezt kentem fel.
Összességében véve nem bántam meg a megvételét, de ár/érték arányban nem biztos, hogy a Models Own lakkok a legjobbak. Ez a harmadik termékem a márkától és ha nem vágytam volna már rég rá, bizony kihagyható darabnak tartanám: valahogy mindig van valami kivetnivaló bennük. Ez viszonylag tartós, két napot kibírt lepattanás nélkül - utána én mostam le -, de például a Pinky Brown hajlamos hamar megadni magát, ahogy a Valerian is.

Nektek van otthon Models Own lakkotok? Szeretitek, vagy a ti csőrötöket is böki benne valami? :)

lora quick dry white; manhattan quick dry 12g, golden rose black - 1 réteg; önmagában három
olyan szépen csillog


2 megjegyzés: