ebay finds #1: órák


Úgy határoztam, belekezdek egy eBay vásárlásos sorozatba. Nagyon sok mindent rendelek onnan - a postással már pajtik vagyunk, állandóan tippelgetjük, most épp mit hozott nekem -, az órák közül viszont már (majdnem) az összes megérkezett, ezért ezzel kezdeném.

Tudom, hogy sok ember nem mer rendelni online, főleg, ha nem lát a megérkezett termékekről képeket - ezzel a sorozattal ezen a problémán szeretnék segíteni egy kicsit ^^ Én is viszolyogtam az órarendeléstől, de egynek beadtam a derekam, ami utána már nem volt megállás. Mindegyik óráról elmondhatom előre, hogy abszolút becsomagolva, sérülésmentesen érkeztek meg elemmel együtt, így azonnal használatba is vehetőek.


Geneva köves arany óra
Ő a legutolsó, mai szerzeményem. Tartottam az arany rendelésétől, mert féltem attól, hogy nagyon sárgás lesz, ami sem a bőrszínemmel, sem az ízlésemmel nem passzol. Szerencsére nem lett így, egy sápadt, a ruhatárammal harmonizáló órát kaptam. Az óra szíja bőven hosszabb, mint a csuklóm, de három szem kivételével (amit ha ügyes vagy, otthon megcsinálsz, de egy órás is kiszedi pikk-pakk) pont passzol. A kövek nem tudom, ki fognak-e esni, de óvintézkedés gyanánt le fogom őket kenni színtelen fedőlakkal :)
Bónusz: 11 nap alatt ért ide, szóval igencsak hamar.

eladó | ár: 950 Ft


Geneva rózsaarany óra
Ezzel az órával is ugyan annyi problémám volt, mint az előzővel - a hosszú szíj. A csuklóm átlagos méretű, így azoknak, akiknek vastagabb, jól jön, hogy nem a kínai lányok csuklóira méretezik és gyártják a szíjakat, mert amíg kivenni szemet tudunk belőle, betenni nem :) A kép alapján kissé rózsaszínesebb órára számítottam, de így is nagyon tetszik. Ő nagyjából két és fél hét alatt ért ide, így a szállítási időt hosszúnak semmiképp sem nevezném.

eladó | ár: 850 Ft


Geneva római számos óra - fehér
Ezt az órát másodjára rendeltem ugyanattól az eladótól. A szállítás nagyjából két hétbe telt mindkét esetben, ami szerintem kifejezetten jónak számít - eléggé igyekszik mostanság a posta, úgy vélem :D A számlapja fényes fehér nagyon kicsi ezüst beütéssel, a szíja pedig tiszta fehér. Az óra csatja ellenben ezüst, míg a számlap körüli rész arany, amit nem értek, de a csat úgysem látszik, szóval nem zavar.

eladó | ár: 710 Ft


Geneva virágos óra
Azt hiszem, ez a kedvencem az összes közül. Igazán világos, kellemes rózsaszín, a számlapja pedig maga az álom. Imádom ^^ A szállítása ugyan kicsit lassabb volt, három hét körül - de állítom nektek, hogy megéri.

eladó | ár: 540 Ft


Geneva római számos óra - pink
Azért nem vettem egybe a fehér párjával, mert csalódást okozott a színével. Az óra minősége kifogástalan, de ha megnézitek az eredeti, eBayen levő képet, akkor pont ugyan olyannak mutatja, mint az eggyel fentebbi szépséget... Ez a hideg, lilás beütésű pink pedig egyáltalán nem illik sem a bőrömhöz, sem hozzám, ezért nem tudom, mi lesz vele.

eladó | ár: 710 Ft


Geneva tollas óra
Ez az óra egy Facebookon levő webshopban jött velem szembe potom 2500 forintért... Első dolgom volt átnyargalni eBayre, annyira megtetszett, ahol természetesen megtaláltam sokkal olcsóbban :D A postázás nagyjából 3 hétbe tellett, amivel abszolút ki vagyok békülve. A számlapja viszont kissé fura, mintha elmosódott volna benne a kép. Engem ez szerencsére nem zavar, így ezt az eladót is tudom ajánlani, ha titeket sem :)

eladó | ár: 450 Ft


Geneva rózsás óra
Ezt az órát a feketék tucatjai közül választottam ki egyszerűen azért, mert fekete. Most, mióta hordok órákat, úgy határoztam, hogy a legtöbb ruhámhoz szeretnék vásárolni egyet, ezért egyértelműen szükségem volt rá. A posta ebben az esetben kicsit lassan működött, valamivel több, mint három hétbe telt hogy ideérjen, de az óra minősége kifogástalan, én meg úgysem sietek sehová ^^

eladó | ár: 450 Ft


Egy rossz tapasztalatot szeretnék a végére hagyni. A nagy menta mániámban úgy döntöttem, hogy egy rohangálós, sportosabb órát is szeretnék, ezért kiválasztottam a számomra megfelelőt. A termék nem érkezett meg, ezért természetesen az eladóhoz fordultam - aki nem válaszolt az esetre. Ilyen még sosem fordult elő velem, az ügy pedig sikeresen zárult, mert az eBay megoldotta a problémát és visszautalta a pénzt, de így ezt az eladót nem tudom ajánlani nektek.

Ennyi lett volna az első rész. A továbbiakban akarok még telefonra kapható tokokról és hátlapokról, ékszerekről, sminktermékekről és hasznos kütyükről írni nektek. Addig is áruljátok el nekem: ti szoktatok órát vásárolni online? Ha igen, milyeneket? :)

4 megjegyzés:

  1. tökre jók ezek az órák.az első kettő nagyon tetszik.
    szerintem a színtelen lakkozást,hagyd,ha kiesik a kő,max. visszaragasztod. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. olyan acélból szeretnék még egy ezüstöt is feltétlen - a legjobb bennük, hogy egyelőre nem kopik a felületük. nem akarom elkiabálni, le is kopogom, de a rózsaarany még mindig csini ^^
      ez is egy okos gondolat mondjuk, egyedül attól félek, hogy nem találok ugyan olyan követ :/

      Törlés
    2. és ha csak alkalmakkor viselnéd? mert a körömlakk amúgy is lekopik :) a követ a lakk sajnos nem fogja a helyén tartani :(
      szerintem ilyen köveket lehet ebay is venni,vagy max. kiszeded egy fülbevalóból,gyűrűből a követ amit nem használsz :)
      persze ezek csak mind ötletek,régen én is sokszor ragaszgattam köveket órába :)

      Törlés
    3. jogos, van egy csomó olyan fülbevalóm, ami köves, de nem használom - köszönöm, sose jutott volna eszembe ^^
      mondjuk épp akarok rendelni díszítőköveket is... és nem jut eszembe, jézusom, köszönöm :D nagyon láma vagyok néha ^^
      az alkalmi viselést nem hiszem, hogy kibírnám, mert imádom az aranyat - addig is imádkozok, hogy ne essenek ki ^^

      Törlés