Állítom nektek, hogy ez a legbetegebb sminktermék, amit megvásároltam egész életemben :D Amikor szembejött velem instán, azonnal tudtam, hogy ezt nekem ide azonnal. Amióta pedig megjött, boldogan tesztelem és hordom. Jepp, utcára is.
Ez az első sminkem a Holika holika nevű márkától, őszintén szólva nem tudok róluk sok mindent azon kívül, hogy koreaiak, de igazából nem vagyok nagyon szoros viszonyban a távol-keleti márkákkal, ezért nem is foglalkoztat - mindenesetre ha sok ilyen termékkel állnak elő, pajtik leszünk, az biztos.
eBayről rendeltem, egy hét kellett neki, hogy Kínából ideérjen - én sem hittem hittem el, hogy ilyen létezik. Egy kis dobozban, alaposan körbebugyolálva küldték, nehogy baja essék :) Egy helyes, vércsíkos papírdobozban érkezett meg, amin jóformán csak és kizárólag kínai írásjelek vannak, ezért azon kívül, hogy jól mutat, semmit nem értek belőle.
Összesen öt árnyalatban érhető el, az enyém - mily meglepő - a Bloody Vampire névre hallgat :D Imádom a vámpírokat, ez volt a szín, ami elrabolta a szívem és ez volt a legbetegebb is, ennél több indokra pedig nem volt szükségem.
Maga a termék erős, üvegnek ható műanyagban érkezik. A kupakja fényes fekete, de annyira nem gyűjti az ujjlenyomatokat, mint amennyire vártam. Az applikátora hagyományos, könnyű az ajkak vonalán belül maradni vele, igazán puha, szóval öröm vele dolgozni.
De nézzük a lényeget: maga az oil tint két fázisból áll össze, az egyik az olajos rész, a másik a pigment. Ez igazából használatkor mutatja meg a különbséget, mert ha rázás nélkül teszem fel, valamivel sötétebbre szárad. Én jobban szeretem felrázni, mert ez az olaj igazán tápláló - az én ajkaimmal viszont nincs sok gond, ezt azért hozzá kell tennem.
Az illata... nagyon kellemes, nem igazán tudom mihez hasonlítani, édes, kicsit talán gyümölcsös vagy virágos, pocsék vagyok ezekben a meghatározásokban, sajnálom :D A színe pedig pont olyan, mintha valakinek elharaptam volna a torkát egy Zs-kategóriás vámpírfilmben, egyszóval imádom. El lehet dolgozni olyannak, hogy vérnek tűnjön, de olyannak is, mintha tökéletes rúzs lenne, szóval a normális színek erre szerintem kiválóak lesznek.
A tartósságáról pedig ódákat tudok zengeni. Az ajkaim belső feléről, ahol kicsit szárazabb a bőröm, még egy alapos alvás sem tüntette el - reggelre pont úgy festettem, mint amikor Bella szívószállal vért ivott az Alkonyat negyedik részében -, de egyébként is bírja 5-6 órán keresztül. Az ivás nem nagyon érdekli, de enni is lehet vele, maximum a végén rá kell pillantani, hogy rendben van-e még. A kopásáról viszont nem tudok sok szót ejteni, mert ahogy a legalsó képen is látjátok majd, nem igazán törekszem a csinos használatra - ha már bloody tint, használjam is úgy :D A micellás víz viszont enyhe dörzsöléssel maradéktalanul lehozza, az ajkakat nem fogja be.
Ti szeretitek a koreai sminktermékeket? Melyik a kedvencetek? :)
elérhetőség: eBay | kiszerelés: 4 ml | ár: ~2000 Ft
első kettő: rázás nélkül, második kettő: rázással |
kicsit szét voltam csúszva - még mindig hátra a szigorlatom |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése