a nyár színei: magenta


Nem igazán érzem magamnak ezt a nyár dolgot - egyrészt mert éppen áldott lehűlés van, másrészt meg alapvetően az őszi-téli időszak a nekem való, harmadjára pedig kijelenthetem, hogy egy igen nehéz vizsgaidőszak áll majdnem mögöttem, szóval várom már, hogy vége legyen. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy belevágok a Thimmyke által meghirdetett nyári kihívásba, hátha meghozza a kedvem ehhez az egész kániku-strand dologhoz :)

Az első színünk a magenta volt. A Google segített nekem a szín meghatározásában és ezt a körömlakkot találtam a készletemben a leginkább hozzá illőnek. Mindenképpen nyári mintákban gondolkodtam, ezért úgy véltem, hogy a pálmafa megfelelő választás lesz. Utólag megnézve a víz kék sávját már nem festeném oda, de azért így sem lett olyan rossz.

Az accent köröm alapja pedig egy hat színből álló gardient lett, amit alul láthattok a felhasznált lakkok között. Erre csak ráfestettem szabad kézzel a pálmafát - látszik is ugyan rajta, de gyakorlás teszi a mestert -, és aztán kész is. :)

Nézzétek meg a többiek munkáit is!






Felhasznált lakkok:

  • Maybelline - Colorama 06
  • Golden Rose - Matte 12
  • Golden Rose - Matte 08
  • China Glaze - Spring in my step
  • China Glaze - Peonies & Park Ave
  • NYC - Lexington Yellow
  • s-he - a száma sajnos lekopott már



3 megjegyzés: