Következzék a karácsonyi ajándékok második köre a Her rose adagio után: a tökéletes rózsa-nude rúzs. Amikor megláttam, tudtam, hogy nagyon-nagyon szeretném őt magamnak, technikailag rágtam érte a húgom fülét és annak ellenére, hogy tudtam, mit fogok kapni többek között, nagy volt az öröm ^^
Ezelőtt nem volt még a márkától rúzsom, de abszolút kijelenthetem, hogy nem okozott csalódást. Púderes-virágos illata van, ami kissé erős, de felvitel után egyáltalán nem érezni. Az erre érzékenyeknek ez nagy hátrány lehet, szerencsére ez engem nem zavar, sőt, kifejezetten kellemesnek találom. Engem valamiért mamám kozmetikai termékeire emlékeztet kiskoromból, ő használt mindig L'Oreal termékeket :)
A csomagolását viszont ki kell emelnem, annyira szép és elegáns! Az arany sáv a közepén gyűjti ugyan az ujjlenyomatokat, de nem feltűnően. Táskabarát, erősen kattan, ha rázárjuk. Ez a fekete-arany külső viszont sokkal inkább hajaz egy high end termékre, mint egy drogériaira.
Tartósságát tekintve az evést-ivást nem kifejezetten tolerálja, megtapad a poharak szélén, de egyenletesen kopik. Ha nincs semmi extrém eseménynek kitéve, négy-öt órát rajtam simán kibír, ami nálam jónak számít, mert mostanság valahogy elszublimálnak rólam az ajakkencék :D Színét tekintve pedig a swatchok megfelelnek a valóságnak, az egyik legszebb rózsaszín, amivel valaha találkoztam és jól is áll. Már egy rétegben is megfelelőnek találom a fedését, de rétegezni is remekül lehet, ha arra van szükség, mert nem ül bele a barázdákba és nem ráncosodik össze.
Összegzésül kijelenthetem, hogy imádom és ez lett a kedvenc rohangálós rúzsom ^^ Nagyon szemezek még a kollekció körömlakkjaival is, ki tudja, lehet beszerzem onnan is a Julianne's nude-ot.
Nektek van valamitek a kollekcióból? :)
elérhetőség: Müller, Rossmann, DM, iParfüméria | mennyiség: 3,6 g | 3-4000 Ft
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése