a nyár színei: királykék


Amióta megláttam Mannánál ezeket a körmöket, azóta vágyom arra, hogy kipróbáljam őket. A pond technika nagyon érdekes és nagyon egyszerű - egy alig fedő, színes lakkra, egy pontozóra illetve egy akármilyen másmilyen, jól fedő lakkra van szükségünk, hogy elkészítsük.
A jól fedő lakkal pöttyöket vagy egyéb alakzatokat helyezünk a körömre, erre egy réteg alig fedő és ezt addig ismételgetjük, amíg a kívánt eredményt nem kapjuk.

Én egy házi sheer tint lakkal készítettem el a manit, a sikerességében pedig nagy szerepet játszott az, hogy gyorsszárító lakkból kevertem ki ^^ A kék nálam "idegenkéz"-érzést okoz, őszintén szólva a legkevésbé sem éreztem magaménak ezt a manikűrt, kizárólag a sötétebb kékek nyerőek nálam.
Ahová alapvetően a királykék is tartozik, de hála a sheer tintnek, nem lett olyan sötét, mint amilyen lennie kellett volna... dehát annyi baj legyen, mert biztos, hogy fogok ehhez a technikához nyúlni. Ezzel a kékkel olyan, mintha megfagyott buborékok lennének, de a lelki szemeim előtt látom már mentában és rózsaszínben is.

Nektek melyik az a szín, amit szerettek, de képtelenek vagytok hordani? Vagy csak én vagyok ilyen?

Nézzétek meg a többiek munkáit is!






8 megjegyzés:

  1. Nekem a rozsdabarna frost finish és metál színek hozzák ki ezt az idegen érzést :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a frost finish nekem teljes mértékben kriptonit, de szerencsére a metálokkal pajti vagyok :D

      Törlés
  2. Én is ki akarom majd próbálni ez a technikát. :)
    Szuper lett, ügyes vagy. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen :)) érdemes is, amennyire egyszerű, annyira tetszetős ^^

      Törlés
  3. Ezt a technikát még nem próbáltam, de ki szeretném majd, csak nagyon tartok tőle, félek, hogy nagyon nehéz. :(
    A tiéd gyönyörű lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen :) szerencsére nagyon egyszerű, Mannánál van róla videó is, csak a száradási időket kell kivárni :))

      Törlés